Visszakerült a városhoz a sepsiszentgyörgyi M Stúdió PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Krónika   
2010. július 30. péntek, 11:14

 

A székelyföldi Sepsiszentgyörgy önkormányzata átvette az M Stúdió mozgásszínházi műhely fenntartását az eddigi tulajdonos Kovászna Megyei Tanácstól a gazdasági válság miatti megszorító intézkedések miatt.


Az M Stúdió mellett a Háromszék táncegyüttes is tavaly került a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá, mert mindkét intézmény "kinőtte a város határait", és ma már megyei, sőt régiós érdekeltségű tevékenységet folytat. Az átvétel után is tovább finanszírozta tevékenységüket a város, miközben a megyei tanácshoz tartoztak.

Most, hogy a kormány megszabta, hogy egy-egy megyei önkormányzatnak a lakosság számához képest hány alkalmazottja lehet, fontossá vált, hogy a Kovászna megyei önkormányzatot tehermentesítsék - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

Az M Stúdió 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön az abban az évben Kolozsváron, a Babes-Bolyai Egyetem színház és televízió karán végzett fiatal színészekből és táncosokból. Az M Stúdió Uray Péter művészeti vezetésével Erdélyben jelenleg egyedüliként képviseli a Nyugat-Európában már korábban meghonosodott színházi formavilágot, amely a tánc- és mozgásszínház, a zene és a vizuális színház eszközeivel fejezi ki magát.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint eredményes volt a Kelemen Hunor művelődési miniszterrel kezdett lobbi, hiszen az 1989 előtt létrehozott és most az önkormányzatokhoz tartozó kulturális intézményekre nem vonatkozik az a rendelet, hogy a lakosság számának megfelelően kell kialakítani az alkalmazottak létszámát. Ennek köszönhetően például Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház alkalmazottait nem érinti a közszférában elrendelt létszámleépítés.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzatnál az M Stúdió átvételével pontosan annyi állás lett, amennyi megengedett vagyis 423, amelyből jelenleg 376 van betöltve.


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Copyright © 2010 Góbé Kultúra A székely kultúra portálja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

Az Ecocommunity Transilvania KFT a 15390-es számmal van bejegyezve a személyes adatokat feldolgozó cégek jegyzékébe
Copyright © 2004-2010 GobeShop - Az Ecocommunity Transilvania KFT tulajdona

GobeShop

Facebook


GobeTopErdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérésGobeTop
Powered by Ecocommunity-Transylvania. valid XHTML and CSS
Nevis Hotel - Credit Card Consolidation - Credit Counseling - Nevis Hotel