A legszebb régi házat keresik Kovászna megyében PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Háromszék   
2010. július 17. szombat, 09:43

A Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság műemlékvédelmi hivatalának kezdeményezésére versenyt írt ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: azoknak a régi házaknak a tulajdonosait díjazzák, akik eredeti állapotához leginkább hasonlatosan újították fel a homlokzatot.

A Sikeres homlokzatfelújítások, gondosan karbantartott homlokzatok vetélkedőre azok nevezhetnek be július 15.―szeptember 10. között, akik 1940 előtt épült házzal rendelkeznek, a felújítás során pedig az eredeti építkezési elemek mindenikét megőrizték.

A verseny szabályzata szerint nem csak azt pontozzák, hogy például az esetleges ablakcserék során a régi ablakbeosztást megőrizték-e, vagy az ablakbélések, illetve a homlokzat más ornamentikai elemeit visszaállították-e, hanem azt is, a felújítás során a törvényes előírásokat betartották-e, vagy a ház környezete mennyire ápolt, a kerítés hagyományos anyagokból készült-e.

A verseny díjazásos, az önkormányzat 2500 lejjel jutalmazza azt a négy háztulajdonost, aki a legtöbb pontszámot éri el.

Váry O. Péter


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Copyright © 2010 Góbé Kultúra A székely kultúra portálja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

Az Ecocommunity Transilvania KFT a 15390-es számmal van bejegyezve a személyes adatokat feldolgozó cégek jegyzékébe
Copyright © 2004-2010 GobeShop - Az Ecocommunity Transilvania KFT tulajdona

GobeShop

Facebook


GobeTopErdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérésGobeTop
Powered by Ecocommunity-Transylvania. valid XHTML and CSS
Credit Counseling - Credit Consolidation - Credit Card Consolidation - United Specialties