"Időkapszula" a homoródszentlászlói templomtoronyban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Székelyhon   
2010. július 13. kedd, 17:17
Egy templom a történelem sodrában

A homoródszentlászlói református templom ún. toronygömbjében egy olyan üveget találtak, amely régi, az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó bankjegyeket és egy 11 oldalas, kézzel írt dokumentumot tartalmazott.

miklos_zoltan_muzeologus_b

A megtalálási körülményekről az ipari alpinista csoport vezetője, Barabás Zoltán elmondta, a szentlászlói templomtorony javításakor vették észre, hogy a kb. 40 centiméteres toronygömb is sérült állapotban van, de egy lyukon jól látszott, hogy valami van benne. Óvatosan benyúltak és kiemeltek egy kb. félliteres régi üveget. Ennek belsejében egy, az időjárás által eléggé megviselt borítékban egy irat volt, illetve olyan bankjegyek, amelyek az 1910–1920-as években voltak forgalomban. Az alpinisták – mint érdekességet, kuriózumot – megmutatták ezt szerkesztőségünknek, mi pedig szakemberhez fordultunk vele. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban Miklós Zoltán muzeológusnak mutattuk meg az „időkapszulát” – a szakember segített abban, hogy az egyébként nehézkesen olvasható irat tartalmát kivonatolni tudjuk. Mint elmondta, a protestáns templomok sajátossága, hogy az elődök ilyen formában is üzennek az utókornak – ez egy bevett szokás volt Erdélyben, főleg a 19. században.

regi_okirat_01
Kattintson ide a galériáért!
A 11 oldalas írás a „Szeretett utódaink!” ajánlással kezdődik. A szentlászlói toronyból előkerült kordokumentum elsősorban egy kronológia, ami az 1913 és 1929 között épült templom építésének körülményeit mutatja be. Ugyanakkor a település akkori állapotát is bemutatja – ezt akkori történelmi-politikai, illetve egyháztörténeti kontextusba helyezi. Megtudjuk belőle az építők, építtetők neveit, felsorolja az adományozók, támogatók neveit, illetve azt is megtudjuk, hogy 1929-ben összesen 207 személy élt Homoródszentlászlón. Az építőanyagok árait is leírják: például a 20 ezer tégláért 24 500 lejt, míg a hatezer cserépért 8400 lejt fizetett az egyházközség. A feliratos, új harang 28 ezer lejbe került, az építkezés végösszege pontosan 915 300 lej volt.


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Copyright © 2010 Góbé Kultúra A székely kultúra portálja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

Az Ecocommunity Transilvania KFT a 15390-es számmal van bejegyezve a személyes adatokat feldolgozó cégek jegyzékébe
Copyright © 2004-2010 GobeShop - Az Ecocommunity Transilvania KFT tulajdona

GobeShop

Facebook


GobeTopErdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérésGobeTop
Powered by Ecocommunity-Transylvania. valid XHTML and CSS
Credit Counseling - Credit Consolidation - click fraud protection - United Specialties