Nyelvválasztás

English

Magyar

Romana

Belépés

Kérjük lépjen be. Amennyiben még nincs nálunk fiókja, akkor ezt gyorsan és biztonságosan megnyithatja.



Köszönatjük a látogatását
Adjon Isten
Ignácz Rózsa PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. január 29. csütörtök, 11:31

Ignácz Rózsa, író, színművész, 1931-ben végezte el a budapesti Színiakadémiát
Száz évvel ezelőtt, 1909. január 25-én született Kovásznán és 30 éve, 1979. szeptember 24-én halt meg Budapesten Ignácz Rózsa írónő, aki életének nagyobb részét Magyarországon élte, de írásainak legjelentősebb darabjai szülőföldjéhez, Erdélyhez, a moldvai és a bukovinai csángók világához kötődnek. „Kéthazájú embernek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország közt” – vallja egyik írásában. Kodolányi János így jellemezte az írónőt az ötvenes évek elején, az Ünnepi férfiú című Szent László regény megjelenésekor: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg, és ezt a teljes emberséget kell megtartania, fejlesztenie.”

 
Kérik a kastélyt,de olcsóbban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. január 29. csütörtök, 07:57
Amennyiben az örökös enged az adásvételi árból, a marosszentgyörgyi önkormányzat szívesen megvásárolná a községközpontban álló Máriaffi-kastélyt. Az 1870 körül, neoreneszánsz stílusban épült kétszintes kastélyt tavaly a belügyminisztériumtól szerezte vissza a Kanadában élő Máriaffi Antal.
 
Balás Elek-ösztöndíj PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. január 28. szerda, 08:55
Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatására

A Balás Elek-ösztöndíjprogram célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti kereteken belül végeznek. Pályázhatnak: kizárólag székelyföldi születésű és lakóhellyel rendelkező személyek – egyetemre felvett hallgatók vagy egyetemet végzett, kutatómunkában résztvevő személyek. Szükséges iratok: jelentkezési formanyomtatvány, önéletrajz (CV), tanulmányi vagy kutatási terv (kb. 3 oldal), írásbeli támogatói nyilatkozat a választott tanácsadótól, egy vagy több ajánlólevél a jelenlegi vagy egykori tanártól, munkahelyi vezetőtől vagy közösségi vezetőtől, iskolai bizonyítvány másolata az utolsó 4 évről (középiskolai és/vagy egyetemi). Az ösztöndíj összege: egyetemi hallgatók számára 500 amerikai dollár, egyetemet végzett kutatók számára 1000 amerikai dollár. Jelentkezési határidő: március 30. Beküldési cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
V E R S E N Y F E L H Í V Á S PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. január 28. szerda, 06:46


 

„Túl a Szemen”

 

Ady Endre halálának 90. évfordulója alkalmából a

csíkszeredai Agora Alapítvány versenyt hirdet:

 

Bemutatkozásra hívunk minden versmondó, színjátszó, előadó és alkotó középiskolás diákot, diákcsoportot, akinek produkcióját, alkotását Ady Endre költeményei, életműve ihlette.

 
Kísért Ceausescu szelleme PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. január 23. péntek, 12:21

KepElőzmény nélküli esemény zajlik a Maros megyei tanügyben. A következő évre, a jelenlegi nyolcadik osztályosoknak készített beiskoláztatási terv értelmében, a magyar tanulók több százzal kevesebb helyet kapnak, mint ahányan vannak. A román diákok pedig 800-nál több helyből válogathatnak.

Az 1892 Maros megyei magyar nyolcadikosnak mindössze 1400 helyet biztosít a tanfelügyelőség által összeállított, következő tanévre érvényes beiskoláztatási terv. A majdnem 3360 román végzős tanulónak ezzel szemben 4200 hely áll rendelkezésére.
 
Hova tüntek egyes témakörök PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. január 21. szerda, 09:49

A hacker-támadás után szerkezeti átalakításon ment keresztül a GóbéMédia honlapcsalád.

Ezt rég terveztük, de a majdnem nulláról újrainduláskor átgondoltuk a honlapok szerkezetét. Célunk az volt, hogy átláthatóbbá váljanak honlapjaink és mindegyik egy nagyobb témakör köré csoportosuljon és mindegyik egy célközönséghez szóljon.

A GóbéPortál hírportál maradt. Innen sok téma máshova került. Így az emberjogi része átkerült, az On-line petíciók honlapra. A nemzetépítés a Székely Nemzetnek szentelt honlapunkra. A román és angol nyelvű tartalomnak külön doméneveket vásároltunk. A kulturális híreket elválasztottuk a népművészettől. A székely falvak bemutatása külön portálra került. Székelyföld leírása a szállásfoglalási portáljainkra kerül át. Ugyanide kerül a környezetvédelem. A székely termékek áruháza is külön domén alá került. Akárcsak az Iparkamaránk vagy a tárhelyszolgáltatásunk. Létrehoztunk egy hírbányát ahova érdekesnek, fontosnak tartott híreket lehet belinkelni. Öko-gazdasági terveink szintén külön portálra kerülnek.

Az idő fogja majd eldönteni , hogy jó volt-e ez az átcsoportosítás.

SZEFHE Erdélyi öko közösség  KFT
 
Kiszely István: Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2007. július 07. szombat, 09:54
Kiszely István jeles magyarságkutató volt az Erdélyi Napló-esték sorozat áprilisi meghívottja. A nagy közönségsikernek örvendő előadás szerkesztett, rövidített változatát olvashatják az Erdélyi Napló összeállításában. - Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvosember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni...

Kiszely István: Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak
...Nagy alapkutatásom az volt, hogy a múltat hozzuk össze a jelennel. A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal. Amíg az egyetemen voltam, a természettudományi karon, untam magam és fölvettem a kínai szakot. Bejártam a kínai követségre: pechemre akkor éppen rossz elvtársaknak minősültek a kínaiak. Mindig azt tettem, amit nem illett tenni, mert tudtam, hogy az lesz később a jó. Amikor a kínai követségről kiléptem, megpofoztak, megrugdaltak: a végén már pizsamát, fogkefét vittem magammal, így két napig kipihentem magam. Amikor Kína nyitott a világ felé, 1967-ben kaptam egy kínai útlevelet. Eljuthattam oda, ahova európai ember mai napig sem juthat el. Azt a feltárást folytattam, amit Stein Aurélnak, 1915-ben kényszerűségből abba kellett hagynia. Azkanában találtam 1200 olyan embert, amilyenek mi vagyunk, magyarok. Ha egy biológustól azt kérdezik, hogy hol keresi a magyarság eredetét, őseit, akkor válasza egyértelmű: ott, ahol olyan emberek éltek és ma is olyanok élnek, mint mi.
Módosítás dátuma: 2008. december 30. kedd, 07:26
 
Akkreditált továbbképzés pedagógusoknak - Szováta 2009 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2008. augusztus 11. hétfő, 09:19

 Ingyenes akkreditált továbbképzést szervez a vakációban a szovátai Teleki Oktatási Központ.

Témakör: Az értő olvasás fejlesztése

Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta www.tok.ro

Periódus: február 2-7 (hétfő-szombat)
Módosítás dátuma: 2009. január 20. kedd, 12:22
 
Kevesebb elméleti osztály indul PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2008. augusztus 11. hétfő, 05:19



Általános iskola után merre indulnak?

 

Legjobb esetben is öttel kevesebb elméleti IX. osztály indul a jövő tanévben, mint ahány jelenleg működik a megyében, s bár a beiskolázási terv még nem végleges, annyi biztos, hogy az oktatási minisztérium nem enged az uniós előírásból, miszerint be kell tartani a 60/40 százalékos arányt a középiskolai (elméleti, szakképző, művészeti, sport) és a háromszakaszos szakiskolai osztályok száma között.

Módosítás dátuma: 2009. január 20. kedd, 07:36
 
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 Következő > Utolsó >>

Oldal 57 / 59
Copyright © 2010 Góbé Kultúra A székely kultúra portálja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

Az Ecocommunity Transilvania KFT a 15390-es számmal van bejegyezve a személyes adatokat feldolgozó cégek jegyzékébe
Copyright © 2004-2010 GobeShop - Az Ecocommunity Transilvania KFT tulajdona

Szponzoraink

Ajánlott honlapok:
Összmagyar Iparkamara
A becsületes iparosok kamarája .
GobeGiftShop
Az egyedi ajándékok boltja.
GobeMall
Gobemall. A székely termékek boltja
GobeShop
Székely népművészeti ajándékbolt.

GobeShop

Facebook



Szavazás

Szükseges e egy Székely Akadémia?
 

Ki van itt

Oldalainkat 5 vendég böngészi
GobeTopErdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérésGobeTop
Powered by Ecocommunity-Transylvania. valid XHTML and CSS
Credit Counseling - Credit Consolidation - click fraud protection - United Specialties